A Bíra előtt
Ha egyszer elhallgat a szó,
és a csönd kérlelhetetlen
teste ül a képzeteken,
mikor már nem kétkedhetem,
és nincs kiút, ha tévedtem,
mikor egy pont lesz életem,
mikor elhagy az értelem,
megkérdem tőled, Istenem,
ellened én mit vétkeztem?
De csak csönd a válasz, s aszó
testem távoli börtönét
tépi egy perc: az Öröklét,
s felfogom, elment a hajó.
Mikor bezárul a kapu,
s ezer ujj mutat lefele,
mikor indulni kellene
minden reményt feledve,
belenézek a szemedbe,
s irgalmat kersek benne...
...de a haragod tovafúj.