Linktár

A Császár jobb keze

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/6 számában.

A Millenium Falcon diadalmasan fénysebességbe lendült. A szuper csillagromboló parancsnoki hídján fagyos csend uralkodott el. Piett admirális görcsös gombócot érzett a torkában.

- Átkozott lázadók! - sziszegte a foga közt. Fel nem foghatta, hogyan léptek meg szinte az utolsó pillanatban. Rémülten várta a láthatatlan vaskarmok szorítását a torkán.

Rettegésének okozója némán bámulta a csillagokat. Mélységes, sötét hallgatása rátelepedett az adatgödrökben dolgozó kommunikációs tisztekre is. Azok nyakukat behúzva, idegesen pislogtak a kilátóablak felé, ahol az a sötét sziluett ácsorgott. A nagyúr sziszegő légzése volt az egyetlen zaj a hídon. Hirtelen ellépett az ablaktól. A kiismerhetetlen maszk még egyszer visszafordult a végtelen éj felé, ami az imént zárta magába a menekülőket. Aztán sarkon fordult, és fekete köpönyegét fellibbentve kiment a hajóhídról...

...Nem érzett dühöt, nem vallott kudarcot, noha a siker sem teljes. Büszkeség lobogott benne, érezte a fiában a lehetőséget. Félgyőzelem. Latolgatott magában. Elég lesz, egyelőre. Skywalker. Ez a név olyan volt számára, mint egy szemtelen rovar, amelyet nem tudott elhessegetni. Különös érzés volt, egyszerre vonzotta és taszította. Bosszankodott miatta, mert állandóan az eszébe juttatta Obi Want, azt a vén bolondot. Valami zavart érzett vele kapcsolatban. Ez a zavar az erőben, a tudatában, mindkettőben; ott kezdődött a harcbázison, amikor az a lencse formájú csempészhajó az űrállomás foglya lett. Hosszú évek után ott először érezte meg újra egykori tanítója jelenlétét. Akkor még túl hihetetlen volt. Ez a jelenlét az öreg halálával sem szűnt meg, s ezt nem értette. Megölte, s vele eltűnt a régi Köztársaság Jedi lovagrendje is - végleg. Csak éppen a jedik nem tűntek el.

Az Erő áthatja a mindenséget, érezte áramlatait, úgy merült el benne, mint egy sebes sodrású folyamban. A lovagrend és a Köztársaság megsemmisült, de minden percben születtek potenciális jedik. Ez ellen a császár sem, ő sem tehetett semmit. Olyanok, mint az az egoista alak, a Wian nevű, akiből akár Szith lovag is lehetett volna. Cinikus, veszélyes félemberfajzat volt és áruló. Megölte jedi növendéktársait. Bár vezető nélkül azok is előbb-utóbb a sötét oldalnál kötöttek volna ki. Az a fajzat különösen érezte a Sötét oldalt. Hüllőjegyeket hordozó arcából sütött a számító gonoszság. Később akart vele behatóbban foglalkozni, ezért a harcbázisra hozatta. Azzal együtt semmisült meg.

A határtalan Univerzumban még sok hozzá hasonló élhet úgy, hogy még csak nem is hallott soha az Erőnek nevezett misztikus energiamezőről. Ha az uralkodó nem használhatja fel őket, akkor jobb, ha tudatlanok is maradnak. Megakadályozhatja, hogy újabb tanítómesterek tűnjenek fel. Ez küldetés volt a számára. Egy különleges Noghri kommandó egységei most is azzal a feladattal cirkálnak a birodalomban, hogy galaxisszerte felkutassák a még esetleg életben lévő jedi mestereket. Felvillant benne a lovagrend elleni küzdelem. Mészárlás volt, háború a háborúban. A Noghrik csak neki tartoztak jelenteni. Erről a magánhadjáratáról még a császár sem tud.

A meditációs kamrája sötétjében különösnek találta, hogy az uralkodó megelégedett azzal az évekkel ezelőtti nagyképű jelentéssel, mely pökhendien azt állította, hogy a jedik mind halottak. Ez hiba! De óvakodott attól, hogy a mestere előtt ezt hangoztassa. Inkább a nyakába vette ezt a feladatot is, a hű Noghrik segítségével. Az Erőben elmerült tudata érzékelte a hajót körülvevő hiperűrt, ahogy a gigászi romboló lehagyta a fényt. Kedvelte ezt a hajót, karcsú volt és méltóságteljes, a standard rombolók eltörpültek mellette. Az erő, amelyet sugárzott pontosan őt tükrözte. Elmosolyodott magányában, amikor felidézte megérkezését a hajóra.

A Lambda lágyan siklott fölfelé a roppant nyílhegy irányába. Az méltósággal úszott a csillagok alkotta háttér előtt. Ő pedig mozdulatlanul, elbűvölve meredt rá. A dokköbölben Ozzel admirális üdvözölte tiszteletteljes, megszeppent képpel. Ahogy ott állt és körbenézett a fogadására felsorakozott egységeken, elégedettséget érzett. Üldözni, keresni fogja a lázadókat, nem hagy nekik nyugtot. Megtalálja azt a rebellis bandát! Ezzel a flottával még győzhet is, gondolta akkor, noha a kétely végig ott volt benne. Ott a Halálcsillag fényfolyosójában, amikor egyenként csapta agyon a lázadókat, ismét szembe került azzal a rezgéssel. Az előtte hánykolódó vadászgép szokatlan kisugárzásban izzott, ami jelentősen zavarta a célzásban. Furcsa érzés volt rálőni arra a gépre, tétovázott, miközben az idő vészesen fogyott.

Tarkin nem hitte el, hogy veszélybe kerülhet, ő azonban az első meglepetés után felismerte a lázadóban a jedit. Még az út elején volt csak. Érezte rajta Obi Wan keze nyomát, és még valamit, ami miatt tétovázott, és ez a tétovázás - noha csak egy másodpercig tartott - végzetes volt. A csempészhajó árnyéka rávetült, a gépe kivágódott az űrbe. A fia pedig felrobbantotta a harcbázist. És végig ott érezte mögötte Obi Want.

A következő emlékkép amikor a nagy vereség után először fogadta az uralkodó. Miután túlestek a szokásos üdvözlési formaságokon, alázatosan várta a büntetést. Hiszen a lázadók csatát nyertek a Birodalommal szemben, még pedig az ő hibájából. Ám a császár Obi Wanról kérdezte. Készségesen mesélt egykori mentora haláláról, csak azt hallgatta el, hogy amikor levágta, az öreg teste eltűnt. Emiatt először el sem hitte, hogy meghalt, valami ódon trükkre gyanakodott. Kételyeit nem mesélte el, könnyű szívvel tette, nem volt már rá tanú. A harcállomásból maradt izzó felhőt már régen magába szippantotta az a gázóriás, a Yavin.

A császárt meglepte a hír, hogy Obi Wan sikerrel rejtőzhetett idáig. Őt viszont az, hogy mindebből nem jutott messzemenő következtetésekre. A császár is hibázhat, jó ezt tudni. Ott, ahol állt, tőle nem messze egy klóntartály függött. A mester odalépett, és megérintette a sárgán pezsgő folyadékkal telt tartályt. Egy húsafosztott csontváz lebegett benne. A mester felnevetett.

- Lemelisk barátunk az új klóntestében azóta bizonyára buzgón tökéletesíti a következő konstrukcióját!

Közömbösen nézte a csupasz vázat. Várta a büntetését. Ehelyett azonban új feladatokat kapott és új hajót. A Halálcsillag egyáltalán nem nyűgözte le. Technológiai szörnyszülöttnek tartotta. Azokat a felfuvalkodott technokratákat, akik irányították, pedig bosszantó élősdinek. Amikor a Horuz rendszerben javában folyó építkezést fölkeresve először látta meg a hatalmas sziluettet, méla undort érzett. Nem értette, mit akar az uralkodó ezzel a szuperfegyverrel. A terror, mint a hatalom megtartásának eszköze kétélű fegyver. Az űrbázis éppoly tehetetlen volt az Erő hatalmával szemben, mint egy sugárvető.

- Vajon mi lehet az uralkodó igazi célja ezzel a rémséggel? - kérdezte akkor önmagát.

Bevel Lemelisk, aki ezt a rémálmot tervezte, a szemében egy nevetséges alak volt, egy fontoskodó fiókzseni, aki önnön jelentéktelenségét felnagyítva abban a dajkamesében ringatta magát, hogy a méret mindent megold. A fedélzetre lépve még lesújtóbb lett a véleménye. Tarkin viszont, aki mellette lépdelt, egészen olyan arcot vágott, mint egy gyermek, aki valami különösen értékes új játékszert kapott.

A Lemelisk nevű tudálékos, fontoskodó hangnemben magyarázott és mentegetőzött, mivel a munka nem haladt úgy, ahogyan kellett volna. A két leggyengébben dolgozó munkacsoport vezetőinek kínos halála megoldotta ezt a kis problémát is. Tarkin nagymoff pedig roppant elégedettnek látszott. Egészen addig, amíg néhány ügyes kém el nem lopott bizonyos tervrajzokat. A haragtól sápadt arccal nyújtotta át neki az uralkodó személyes parancsát, amelyben az Invader nevű csillagromboló fedélzetére rendelte. A kémek egy diplomáciai jelzéssel ellátott coreliai korvettre sugároztak egy adást, amelyet sikerült bemérniük. A korvett ezután fénysebességre váltott, de ez nem aggasztotta Ralle ezredest. Az acélszárny alakulat méltón hírnevéhez gyorsan és hatékonyan akcióba lendült, és kiugrasztotta a lázadó hajót a hipertérből.

A lezajlott csata után Ralle átengedte neki a terepet. Az adatokat nem találta ugyan, de elfogták Organa hercegnőt, azt a rebellis szenátort. A nő úgy gondolta, hogy a diplomáciai védettség leple alatt zavartalanul űzheti kisded játékait. A hercegnő félelme szinte világított az Erőben, amikor elébe hozták, bizonyítva a bűnösségét. A félelmet gőggel próbálta meg leplezni, de ő átlátott a szitán. Magabiztosan söpörte el arcátlan hazudozását. Ismerte a birodalmi titkosszolgálat jelentéseit, mely egy ideje megfigyelte az alderaani szenátusi küldöttséget, mint a lázadás egyik belső gócát. A hercegnő és az apja a kiemelten gyanús személyek közt volt.

Leia Organa szenátor. Magában ízlelgette a nevet. Élvezettel idézte fel az arckifejezését, amikor a csillagromboló hídjáról megpillantotta a Halálcsillagot. Az erős és akaratos nő kábultan, kitágult pupillákkal bámulta az űrben lebegő közeledő gigászi fémgolyót. Aztán az egész látóteret betöltötte a mesterséges hegyekkel és völgyekkel tagolt felszín. Olyan volt, mint egy irdatlan függőleges fal. A nőről lefoszlott a magabiztos arrogancia, helyébe a pánik lépett. A leszállóegységen már összeszedte magát. Első döbbenetét jeges és személytelen gőg váltotta fel. Tetszett neki a nő lelkiereje, már akkor érezte, hogy nem lesz könnyű megtörni.

Tarkinnak más baja is volt, mintsem, hogy egy rebellis szenátorral foglalkozzon, így a nőt azonnal egy börtönblokkba vitték. Az elmeszondázással szembeni tiszteletreméltó ellenállása lenyűgözte. A cinkosait nem árulta el, de elmondott másvalamit. A hercegnő egy megkapó beszámolót tartott a Corél fregatt kapitányával folytatott románcáról. A romantikus történet zavarba hozta a jelenlévő biztonsági tiszteket. Mulatott rajtuk. Amikor otthagyta a még mindig önkívületben vonagló foglyot, úgy döntött, a felvételt megtartja magának. Maga sem tudta miért, de nem akarta megosztani az anyagot sem Tarkinnal, sem a többi hideg technokratával. Egy szűkszavú üzenetben közölte az elfoglalt nagymoffal a vallatás sikertelenégét. Erről eszébe jutott az a másik érdekes esemény azon az átkozott bányászvilágon. Mimbam. A nő hevesen támadott a fia fénykardjával, és ő alábecsülte. Majdnem ráfizetett.

- Majdnem, kis hercegnő! - úgy látta jól összerázódtak ő meg a fia.

Érezte a vonzalmat a fiában. A gonosz játék nem csak fizikai síkon volt. Nem akarta, hogy a fiú idő előtt rájöjjön az igazságra. Mindkettőt súlyosan megsebesítette, de tudta, hogy túlélik. Ez a kis kaland neki sem hozott szerencsét, de legalább a fia nyomára akadt. Aggasztotta a lehetőség, hogy az erős akaratú hercegnő jediket szülhet a fiának. Mindketten fiatalok, és egy eszméért lelkesednek. Ez bizony egy komoly kapcsolat alapja is lehet. Kettejük esetleges frigye olyan jövőbeli fenyegetés, amire nagyon oda kell figyelnie. Ha más megoldás nem lesz, meg kell ölnie a fiát. Ez a végső eshetőség...

A császárváros a szokásos pompáját mutatta, de őt nem tévesztette meg a lenyűgöző látvány. Pontosan tisztában volt vele, hogy a felsőbb szintek ragyogása alatt a mélyben miféle torz, elfeledett élet vegetál a mocsokban. Nem egyszer járt már ott. Az Erő is ott bujkál az élet szánalmas roncsaiban. Érezte őket, s azok is őt. Az audienciaterembe lépve elhaladt az udvaroncok sorfala előtt. Érezte a félelmet és az irigy rosszindulatot. Már nyílt titok volt, hogy a lázadók ismét kicsúsztak a markából. Érzékelte a felfokozott kárörvendő várakozást. Térdet és fejet hajtott a Galaxis Császára előtt. A sápadt arc mozdulatlan volt, a szemek gonosz fényben égtek.

- Üdvözöllek, barátom! Milyen híreket hoztál? - A reszelős hang várakozó volt.
- Mester - hallotta a saját hangját - csapást mértem a lázadókra. A csempészt átadtam Jabbának. Felszámoltam egy nem adózó vállalkozást. Összecsaptam Skywalkerrel.
- És megölted? Azt látom, hogy nem állt át hozzánk.
- Valóban fenség, nem állt át, de nem öltem meg - még nem.

Az udvaroncok pusmogni kezdtek.

- Ezt hogy értsem barátom. Kudarcot vallottál?
- Nem, mesterem. Elhoztam őt neked! - Ezzel lecsatolta az övéről azt a kis széntömböt, amibe a fia levágott jobb csuklója volt fagyasztva. Föllépett a trónig, és átnyújtotta.

A császár arca felderült, és elégedett mosollyal szemlélni kezdte a karbonit tömböt. Ő pedig fejet hajtva a meglepett mesterek kezébe tette a fénykardot, amely valaha az övé volt.

- A fegyvere.

Az udvaroncok izgatott pusmogással próbáltak egy pillantást vetni a jedi-fegyverre.

- Szép munka volt, barátom, elismerésem! - s ezzel élesen felkacagott...