Linktár

Kőkörökön kívül

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/8 számában.

(Naomi vakációja)

Naomi feszengett a hirtelen felkapott pólóban, farmerban és főleg a szemüvegben. Mikor a rendőrök az éjszaka kellős közepén kirángatták a szállodából, olyan ideges lett, hogy sehogyan sem tudta szemére illeszteni a kontaktlencséit. A kapkodásban a lencsék elgurultak, kénytelen volt a nemszeretem szemüveget felkapni. Már legalább tíz perce igazgatta idegesen a haját meg a szemüvegét, amikor végre belépett a szobába egy rendőrnyomozó.

– Mi volt olyan sürgős, hogy az éjszaka közepén iderángattak? – kérdezte Naomi ingerülten.
– Az utazási iroda segített megtalálni önt. Az unokahúgáról és a férjéről van szó…– mondta a nyomozó.
– No, az anomália-mániás Egon, meg az ő szépséges kis felesége, Ágika…
– Ellenszenvet érzek a hangjában…
– Utálom őket szorgalmasan…
– Ez nem vet jó fényt önre…
– Mit követett el ez a két szerencsétlen?
– Miből gondolja, hogy elkövettek valamit?
– Szoktak elkövetni ezt-azt…
– Például?
– Mindig mindenhonnan hoznak valamit, nem mindig teljesen legálisan, de valahogy mindig kidumálják magukat.
– Csempésznek? Esetleg drogokat?
– Jaj, dehogy. Mindenféle kisebb-nagyobb kavicsokat meg köveket, amikből ékszereket készítenek. Most talán valami értékeset gyűjtöttek be?
– Azt nem tudjuk, de nem is ezért kerestük meg önt.
– Hanem miért?
– Az ön unokahúga a férjével és a velük utazó három fizikus hallgatóval együtt rejtélyes körülmények között eltűnt.

Naomi arcán először meglepetés, aztán elégedett és kaján mosoly terült szét. A nyomozó meglepett arcát látva, Naomi elmagyarázta.

– Ez volt az első jó ötletük, mióta csak ismerem őket… Sajnálom, nem segíthetek. Elmehetek végre?
– Nem! – csapott az asztalra a felháborodott és meglepett nyomozó és kiviharzott a szobából.

-.-

Naomi megint egyedül maradt a szobában. Miután magához tért a meglepetésből, kezdte elszégyellni magát. Mások bajának örülni nem szép dolog… És ezt még hangosan ki is mondani, több, mint meggondolatlanság.

– Utálom őket, ez érthető, hiszen Ágika a nővérem lánya. A nővéremé, aki harminc évvel ezelőtt elszerette tőlem a vőlegényemet. Már lassan kezdtem megbékélni a nővéremékkel, amikor tíz évvel ezelőtt mit csinál ez a hülye kis liba? Elszerette tőlem az akkori élettársamat, Egont – morfondírozott magában Naomi.

Mire a nyomozó visszatért, Naominak sikerült rendeznie a gondolatait és az arcvonásait. Újra az a határozott, elegáns nő volt, aki szokott lenni. Már a hirtelen magára kapkodott öltözet és a szemüveg sem zavarta. Kihúzta magát, hátradőlt a székben és keresztbe vetette a lábait.

-.-

A nyomozó egy rajzot tett Naomi elé.

– Ez ismerős? – kérdezte.

A rajz egy olyan nyakláncot ábrázolt, amilyeneket Ági és Egon szoktak viselni. A nyakláncot alkotó kövek, kavicsok mellé egy-egy ásatási helyszín neve volt odaírva. Olyan helyszínek nevei, ahol a professzor és a felesége az utóbbi években megfordultak. (Puma-Punku, Nan Madol, Tivanaku, Szardinia, Mükéné, Baalbek, Derinkuyu, Göbekli Tepe, stb…) A rajzon volt egy üres hely, ami mellé a Mnajdra szó volt odafirkantva.

– Nem is tudom…– vonogatta a vállát Naomi.
– Így esetleg? – tett most egy fotót Naomi elé a nyomozó.

A fotón Ági és Egon vigyorgott, nyakukban a nyakláncaikkal. Naomit hirtelen úgy elöntötte a méreg, hogy percekbe telt, mire ki tudta nyögni a választ.

– Igen, ezek azok a nyakláncok, amiket évek óta bővítgettek mindenféle vacakkal.
– Tudna valami közelebbit mondani ezekről a nyakláncokról?
– Nem.
– Önnek nincs véletlenül ilyen lánca?
– Nincs. Nem voltunk olyan jóban.
– Esetleg tud valakit, akinek van ilyen lánca?
– Több barátjukon is láttam ilyen láncot.
– Például a szintén eltűnt fizikusokon?
– Nem tudom, nem ismertem őket – vonogatta a vállát Naomi. – Sokan jöttek-mentek Egon irodájában az egyetemen.
– Tudna nekem egy listát írni a professzor gyakori látogatóiról? –kérdezte a nyomozó.
– Miért tőlem várja ezt? Miért nem kéri ki az egyetemtől a beléptetési listát? – csattant fel Naomi idegesen.
– Az egyetemmel csak holnap reggel tudjuk felvenni a kapcsolatot…
– Na és? Talán reggelig elő is kerülnek és felesleges ez a felhajtás…– emelte fel a hangját Naomi. – Csak engem lehet iderángatni az éjszaka közepén?
– De asszonyom…– próbált közbeszólni a nyomozó.
– Attól talán előkerülnek az eltűntek, hogy engem nem hagynak pihenni a hosszú út után?
– De asszonyom…– próbálkozott újra a nyomozó és szorgalmasan törölgette a verítéket a homlokáról.
– A tegnapi nap fele elment a fárasztó utazással. Alig vártam, hogy a szállodában lezuhanyozzak és bezuhanjak az ágyba, hogy holnap reggel végre megkezdhessem a jól megérdemelt pihenésemet… – dohogott tovább Naomi.
– De asszonyom, ön nem is aggódik? Ha nincsenek is jóban, mégiscsak az unokahúgáról van szó…
– Miért kellene aggódnom? – állt fel Naomi. – Szokásuk hosszabb-rövidebb időre eltűnni, de sajnos mindig előkerülnek.
– Azt ugye tudja, hogy ön remek gyanúsított lenne, ha nem volna bombabiztos alibije? – húzta fel a szemöldökét a nyomozó.
– Ezt meg hogy értsem?
– Az eset pillanatában ön egy repülőn tartózkodott, több ezer méter magasan, a tenger fölött…
– Ezt nem értem… – kerekedett el Naomi szeme. – Nem azt mondta, hogy eltűntek? Most akkor eltűntek, vagy baleset történt velük?
– Ön nem látta a videót?
– Milyen videót?
– Tele van vele a közösségi média…
– Felszálláskor még a reptéren repülő üzemmódba kapcsoltam a telefonomat és nem is szándékoztam visszaállítani, amíg a nyaralás után nem landolunk Ferihegyen.

A nyomozó kérdésére adott válasza eszébe juttatta, hogy miért is állította át a mobilját már órákkal a felszállás előtt. Naomi ha elutazott, mindig repülő üzemmódra állította a mobilját, hogy ne kelljen hívásokat fogadnia, e-maileket olvasnia és a közösségi média posztjaira reagálnia. De ezúttal konkrét oka is volt annak, hogy el akart zárkózni minden privát hírforrástól: az utolsó poszt a kikapcsolás előtt egy fotó volt. Egy fotó, amin a nővére, Timi, az ex vőlegénye, András, Egon és Ági mosolygott pofátlanul boldogan. „30 éves és 10 éves házassági évforduló” volt a kép felirata.

A sors iróniája volt, hogy a két nővér a Tímea és a Noémi nevet kapta, de sorsuk pont az ellenkezője lett, mint a két regénybeli hősnőnek. Naomi ezért is változtatta meg a nevét, amint megtehette. Naomit felzaklatta a gondolat, ami végigfutott a fejében, de megpróbált uralkodni magán.

– Nem muszáj undoknak lennem ezzel a szerencsétlen nyomozóval, hiszen ő csak a munkáját végzi… – gondolta.

-.-

– Akkor ezért nem tudtuk elérni önt, ezért kellett a járőrökkel behozatnunk.
– Pihenni jöttem Máltára, nem mindenféle bugyuta videókat nézegetni.
– Azért ezt látnia kell…

A nyomozó Naomi felé fordította a laptopját.

– A felvétel a sziget déli partjainál készült, a Mnajdrai romoknál…– magyarázta és elindította a videót.

Naomi megadóan ült vissza a székre és sóhajtott egyet.

– Remélem, nem hosszú…

-.-

Naomi először nem értette, hogy a nyomozó miért mutat neki egy hajón bulizó társaságot. A közepes méretű jacht fedélzetén dübörgött a zene, táncoltak, vagy inkább ritmikusan támolyogtak az utasok, kezükben poharakkal. A háttérben a parti úton autók fényei haladtak, a parthoz közeli romok fölé kifeszített nagy fehér ponyvák csak halványan voltak kivilágítva.
Naomi már újra felemelkedett a székről és indulni készült, amikor földbe gyökerezett a lába. Hirtelen elhallgatott a zene és kialudt minden fény a hajón és a parton is. A nagy feketeségben csak a hullámok morajlása és az ijedt utasok sikoltozása hallatszott. A fehér ponyvák egy pillanatra kékes fényben ragyogtak fel és egy hajszálvékony kékes villám csapott fel az ég felé. Aztán a nagy semmi. Se kép, se hang, a felvételen csak szürkeség és sistergés…
Naomi döbbenten rogyott vissza a székre. Hirtelen eszébe jutott, hogy a reptéren valami áramszünetet emlegettek, ami nemrég ért véget.

-.-

– A videó döbbenetes, de még mindig nem értem, hogy mi köze ehhez Ágiéknak. Nem láttam őket a hajón…
– Mert nem is a hajón voltak.
– Szóval nem a tengerbe estek, hanem?
– Ők a romok között voltak, pont ott, ahonnan kicsapott az a kék villanás.
– A kőkörök között?
– A bérelt autójukat a kerítésnél találtuk meg, a mobiljaikat pedig a romok között, szépen sorban egymás mellé lerakva.
– Végül is mi történt, ott a kövek között?
– Azt ha tudnám, se mondhatnám el, de mi sem tudjuk. A mobiljaikat és a helyszínen talált szétégett, eredetileg talán valamilyen elektromos berendezést most vizsgálják a technikusok. Átkutattuk az autójukat és a szállodai szobájukat is, az ott hátrahagyott dolgaikat is most vizsgálják a laborban, de eddig semmit nem találtunk, ami segítene megoldani a kérdést. Amiért idekérettük…
– Még, hogy kérettek… Rángattak… – vágott közbe Naomi.
– Még egyszer elnézését kérem a kollégáim talán nem elég udvarias viselkedése miatt, de sürgősen szükségünk van az ön segítségére.
– Mit tudnék én segíteni?
– Nos, úgy tudom, ön elismert fordító és jól ismeri a professzor kézírását is.

A nyomozó egy elég vaskos paksamétát tett az asztalra.

– Ezeket a feljegyzéseket a szállodájukban találtuk. Sajnos egy számunkra ismeretlen nyelven írta a professzor, ráadásul kézírással. Ez természetesen csak egy másolat, az eredetit nem adhatom ki a kezemből.

Naomi gyorsan és felületesen átfutotta a papírlapokat.

– Ó, ezek csak Egon szokásos agymenései… Nem sok értelmük van… – csapta le a paksamétát az asztalra. – Amúgy magyarul van, nem csodálom, hogy nem értenek belőle egy sort sem.
– Most megvádolhatnám önt a nyomozás akadályozásával, letartóztatásba helyezhetném, de nem szeretném elrontani a nyaralását. Szerintem ön ennél sokkal okosabb és segít nekünk. Ez az iromány talán ad valami támpontot a kövek között történtekkel kapcsolatban. Egy gyors, vázlatos fordítást kérek csak, aztán mehet is vissza a szállodájába… A másolatot magával viheti és később pontosíthatja a szöveget.
– Na, jó… – vágott egy grimaszt Naomi és kezébe vette a papírlapokat. – Előre bocsátom, hogy az ilyen gyors fordítás nem lesz igazán pontos. Tudja, angolról magyarra fordítani sokkal könnyebb, mint magyarról angolra.
– Ezt nem gondoltam volna, de azért próbáljuk meg… Kérem… Ha megengedi, rögzítem a fordítását, aztán majd legépeljük a hangfelvételt.

Naomi először lassan, döcögősen haladt a szöveggel, de aztán belejött. Közben egyre Egon vigyorgó arca lebegett a képzeletében, ami arra sarkallta, hogy mielőbb végezzen a feladattal.

-.-

„ANOMÁLIA

Az ÉLET csak egy anomália az élettelen végtelenjében, aminek a vak szerencse szeszélyéből részesei lehetünk.
Márpedig, ha ez így van, ha csak és kizárólag a Föld az egyetlen egy olyan hely, ahol az élet kialakult, jobban kéne értékelnünk, tisztelnünk és védelmeznünk az életet.
Ha csak ezen az egy helyen volt minden körülmény adott ennek az anomáliának a megvalósulásához, hatalmas a felelősségünk, mert ha itt elpusztul az élet, egyáltalán nem valószínű, hogy valaha is létrejön még egyszer.

Hogy hogyan jutottam arra a következtetésre, hogy az élet csak egy anomália?
Elmondom:
Az első magyarázat mindenre a vallás volt. Pontosabban a vallások mitológiái. A teremtés-mítoszok… Ezekkel az emberek nagyon sokáig remekül elvoltak. Aztán elkezdtek kételkedni… Lehetőleg mindenben. Később kialakult egy globálisan elfogadott, hivatalos tudományos szemlélet, amivel sokáig megint jól elvoltak az emberek, de aztán már megint kételkedni kezdtek… Az ősrobbanásban, az őslevesben, az evolúcióban, stb… mindenben…

A hivatalos tudomány szerint Földünk 4,6 milliárd éves, kb. 3,8 milliárd éve alakult ki rajta az élet, maga az ember pedig az evolúció során kb. kétmillió éve fejlődött ki. (A Homo Neanderthalensis hétszázezer éve, a Homo Sapiens négyszázezer éve alakult ki.) De történelmünk alig pár ezer éves.

A hivatalos tudomány ugyanúgy nem tudott mindent megmagyarázni, mint korábban a vallások. A gondolkodók már megint hézagokat találtak, a hivatalos tudomány pedig inkvizítorokat megszégyenítő elszántsággal védi dogmákká merevedett álláspontját és elutasít minden felmerülő kételyt.

Egyre többen kezdték úgy gondolni, hogy világunk túl bonyolult ahhoz, hogy csak úgy spontán létrejöjjön. Kialakult az „intelligens tervezés” elmélet, ami idegen beavatkozással magyarázza az élet, a civilizáció létrejöttét. (Pánspermia elmélet, idegenek beavatkozása, stb.)
Érvelésük tetszetős és helyenként logikus is, de alapvetően téves.
Téves, mert arra a kérdésre, hogy az idegen beavatkozók hogyan jöttek létre, spontán, vagy külső beavatkozás eredményeképpen, nem ad választ. (A kezdetek kérdését csak térben odázza el, de meg nem magyarázza.) És ha az idegeneket is tervezte valaki, az őket tervezőket ugyan ki tervezte? (Ki tervezte a tervezőket, a tervezők tervezőinek a tervezőjét… A sor végtelen, ha valahol az elején nincs ott a spontán keletkezés. Vagy ezen a Földön, vagy máshol.)
Kellett lennie tehát egy kiindulópontnak, ami csak a spontán keletkezés lehet, mivel a külső beavatkozás feltételezése a „ki tervezte a tervezőt” nevű zsákutcába vezet.

Szóval ki is tervezte a tervezőket?
Az idegen beavatkozás hívei eddig a kérdésig el sem jutnak, csak hajtogatják az idegen beavatkozást anélkül, hogy a beavatkozókon is elgondolkodnának. Fel sem merül bennük az, hogy a beavatkozók nem messziről jött idegenek, hanem az előző földi civilizáció túlélői lehetnek.
Az „ősi idegenek” hívők szinte ugyanúgy leborulnak a feltételezett idegenek előtt, mint korábban a vallások hívei az isteneik előtt. Ez a teória valósággal vallásként funkcionál.
Az ősi idegenekben hívőknek ugyanúgy szükségük van egy felsőbb hatalomra, aki előtt alázatosan leborulhatnak, mint a vallások híveinek az istenekre. Ez a meggyőződés idővel szinte vallásos dogmává merevült.

A hivatalos tudomány szerint ie. tízezer évvel még vadászó-gyűjtögető hordák szaladgáltak világszerte… Csakhogy akkor már álltak az ősi megalitok…

Lehet, hogy a neandervölgyiek nem azok a nehézkes, lomha, primitív ősemberek voltak, akiknek a hivatalos tudomány tartja őket?
Lehet.
A neandervölgyiek kb. hétszázezer éve jelentek meg, a mi történelmünk alig pár ezer éves…
Abba a hétszázezer évbe talán nem fért bele egy vagy több civilizáció kialakulása, tündöklése és bukása?

Lehet, hogy ők az előző civilizáció a körülmények folytán visszafejlődött, megnyomorodott, elkorcsosult túlélői voltak?
Lehet.
Talán az ő őseik építették a megalitokat, még civilizációjuk szebb napjaiban?
Vagy talán a végnapokban, hogy maradjon utánuk valami, ami közvetítheti a tudásukat az utódoknak?
Lehet.
Végül is sokkal ésszerűbb egy korábbi földi civilizációnak tulajdonítani ezeket a rejtélyes építményeket, mint a kozmosz túlsó végéből idetévedt idegeneknek.

Hiszen a neandervölgyiek százezer évekig éltek Európa és Ázsia nagy területein, még az Afrikából érkező modern ember megjelenése előtt, az idejükbe bőven belefért egy vagy több civilizáció felépítése.
Hogy erre nincs bizonyíték?
De lehet, hogy van.
Ott állnak a megalitok, amik mindent elmondanak, függetlenül attól, hogy mi megértjük-e, vagy sem.

Az is lehet, hogy az előző civilizáció túlélői nem jelentettek egységes csoportot, nem egyforma sors jutott nekik. Elképzelhető, hogy egy részük elmenekült valahogy, valahová. (Például ősi erőművek által energiával ellátott portálokon keresztül más világokra, távoli kolóniákra. Az „Ősi idegenek” hívők is kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy a megalitok erőművek voltak, esetleg portálok…)

De lehet, hogy ez a csoport azóta is visszalátogat a Földre ugyanúgy, ahogyan elmentek. (Portálok…) Ez esetben a nálunk megjelenő „idegenek” ugyanúgy földiek, mint mi. Megint egy másik részük talán elrejtőzött és azóta is rejtőzik, és megőrizve civilizációjuk színvonalát manipulálják a mai társadalmakat. (Az „Ősi idegenek” hívők által idegenek bázisainak gondolt helyek talán a túlélők rejtekhelyei. pl. Kailásza hegy.)
Esetleg a rejtőzködő és a visszalátogató csoport is manipulálja az embereket és ezt még cifrázzák a köztük feszülő ellentétek is. (A manipuláció régebben a vallásokon, mitológiákon keresztül működött, újabban az „idegen beavatkozók” elméletén, a médián keresztül. Lehet, hogy az UFO-jelenségek, gabonakörök, stb. is a manipuláció eszközei. A manipuláció célja talán az, hogy a mi civilizációnk ne kövesse el azokat a hibákat, amiket a régiek elkövettek és ne pusztuljon el ugyanúgy.)

Elképzelhető, hogy ellentéteiket agresszív módon rendezték. (Gondolok itt pl. az indiai mitológiákban olvasható „istenek közti háborúskodásokra”, ahol talán atomfegyvert is bevetettek (pl. Mohenjo Daro), vagy a görög mitológiából ismert Istenek és Titánok harcára.)

Más részük elpusztult valamilyen természeti csapás, vagy egy önpusztító háború miatt.
Egy jelentős részük pedig a katasztrófa után nem sokkal előjött rejtekéből (például a törökországi, kínai, stb. föld alatti városokból…) és megpróbált egy primitív, sötétzöld életmódot folytatni az elpusztult civilizáció vívmányait önként, vagy kényszerűségből nélkülözve, de nem felejtve. (Képzeljük csak el, hogy mostani technikai civilizációnk minden tárgyát elpusztítja egy természeti csapás… Se elektromosság, se kütyük, de még alapvető ipar, vagy élelmiszer-termelés se… Hiába maradna meg a tudásunk, az emlékeink, nem tudnánk velük mit kezdeni. Legtöbbünk hamarosan éhen halna, az erősebbek meg visszasüllyednének egy ősemberi színvonalra. A tudás elkopna, az emlékek meg mesékké, mitológiákká változnának.)
Ez utóbbi megnyomorodott csoporttal találkozhatott az új, dinamikus, friss alfaj, az Afrikából benyomuló Homo sapiens, ami az előző civilizáció túlélőinek a visszahúzódása miatt nyert teret.

Ebből a találkozásból jött létre a mai emberiség.

Sokáig az volt a hivatalos tudományos álláspont, hogy a neandervölgyiek negyvenezer éve kihaltak, mikor az Európába érkező homo sapiensek kiszorították őket. Aztán kiderült, hogy a neandrvölgyiek mégsem tűntek el teljesen, genetikai anyaguk ma is megtalálható az Afrikán kívül élő összes emberben. Nem véletlen, hogy komolyabb civilizációk csak ott alakultak ki, ahol jelen volt a neandervölgyi génállomány, ami megváltoztatta a homo sapienseket.

A tízezer éve még vadászó-gyűjtögető hordák hirtelen társadalmakká szerveződtek és előzmények nélküli civilizációkat hoztak létre. Sokáig az volt a hivatalos tudományos álláspont, hogy ezekhez a civilizációkhoz köthető építmények alig négy-ötezer évesek. Aztán kiderült, hogy lehet, hogy sokkal régebbiek.
Mikor ezek a civilizációk kialakultak, a megalitok már régen ott álltak és vagy ráépítettek valamit, vagy nem. (A Stonehenge tetejére, vagy a Göbekli tepére nem építettek semmit, de Baalbek hatalmas megalítikus tömbjeire ókori templomok kerültek, ahogy Jeruzsálemben is újabb épületek kerültek a Templomhegyre, Cuscoban is új építmények épültek a még Inkák előtti ősi szentély megalítikus tömbjeire, a Nan-Madol komplexumot egy ideig lakták, aztán valamiért feladták.)
A hivatalos tudomány egyszerűen nem tud mit kezdeni az ie. négy-ötezernél korábbi építményekkel. Szinte kiszúrja a szemünket, hogy ezek egy korábbi civilizáció maradványai, de ezt nem illik komolyan venni. Ez az ellentmondás lett aztán az „Ősi idegenek” elméletének a kiindulópontja.
Az „Ősi idegenek” beavatkozásában hívők ezt az ugrást idegenek beavatkozásával magyarázzák. Végül is sokkal ésszerűbb egy korábbi földi civilizációnak tulajdonítani ezeket a rejtélyes építményeket, mint a kozmosz túlsó végéből idetévedt idegeneknek.
A vallások mitológiában szereplő isteneket idegeneknek tartják, pedig logikusabb, hogy a túlélők azon csoportjairól van szó, akik a technológiát átmentve a mai napig is rejtőzködnek, vagy abból a csoportból, akik elmentek valahová és azóta is visszalátogatnak.

Hogy miért rejtőzködnek?
Valószínűleg kevesen vannak és nagyon kényes egyensúlyt fenntartva tudják csak fenntartani az átmentett civilizációs értékeiket, életmódjukat. Talán várják, hogy legyen arra érdemes társadalom, amire végre rábízhatják a tudásukat, az elért eredményeiket. Ők nagyon is jól tudják, hogy az élet egyetlen forrása a Föld, csak itt jött létre ez a ritka kincs. Amíg ezt nem ismerjük fel, nem reménykedhetünk benne, hogy szóba állnak velünk. Amíg az élet tisztelete helyett holmi istenekre, vagy idegenekre hárítjuk a felelősséget, reménytelenek vagyunk.

Az ÉLET csak egy anomália az élettelen végtelenjében, aminek a vak szerencse szeszélyéből részesei lehetünk.
Márpedig, ha ez így van, ha csak és kizárólag a Föld az egyetlen egy olyan hely, ahol az élet kialakult, jobban kéne értékelnünk, tisztelnünk és védelmeznünk az életet.”

-.-

A nyomozó feszült figyelemmel hallgatta Naomi fordítását és szabályosan összerezzent mikor az asszony lecsapta az asztalra a paksamétát és felállt.

– Ugye mondtam, hogy csak a szokásos bla-bla… Nem hiszem, hogy ez segítene a nyomozáson…
– A szöveg valóban ismerős… – mondta a nyomozó – Olvastam a professzor néhány cikkét…
– Maga ilyeneket olvas? – nevetett fel Naomi gúnyosan.
– A professzor elmélete nagyon is figyelemre méltó és még az is lehet, hogy köze van az eltűnésekhez…
– Csak nem azt akarja mondani, hogy Egon talált egy működésbe hozható portált és lelépett a sleppjével együtt? – nevetgélt idegesen Naomi.
– Pedig nem elképzelhetetlen…
– Most már végre elmehetek?
– Igen, persze. Nagyon köszönöm a segítségét! Később lehet, hogy még keresni fogjuk… – búcsúzott el a nyomozó és Naomi kezébe nyomta a paksamétát.
– Ha nem muszáj, inkább ne! – szúrt még oda egy utolsót Naomi és kiviharzott a szobából.

-.-

Hajnalodott már, amikor a járőrök visszavitték Naomit a szállodába. Gyors léptekkel sietett fel a szobájába, ahol végre megszabadult a szemüvegtől, a farmertől, a pólótól és magára kapott egy bikinit és magára kanyarított egy strandkendőt. Mivel aludni már valahogy nem volt kedve, úgy tervezte, hogy megnézi a napfelkeltét és később majd lemegy a strandra. A terasz felé sétálva észrevette az asztalra dobott paksamétát.

– Egon agymenései…– gondolta és egy kaján vigyorral bevágta az egészet a szemetesbe.

Naomi egyébként nem preferálta az alkoholt, de most úgy érezte, hogy innia kell valami erőset. Kitöltött magának valamit, amit a mini-bárban talált. Aztán még egyet, meg még egyet., meg még néhányat…

Elégedetten feküdt ki a teraszra egy napozóágyba és várta, hogy kellemesen ellazuljon. Érezte, ahogy lassan végigfut rajta a zsibbadás, de közben emlékképek zuhataga tört rá:

Memóriájából felmerült András, a férfi arca, akit annyira szeretett, akivel le akarta élni az életét, akit a nővére elszeretett tőle. Aztán Egon kedves, vigyorgó képe, mikor még együtt voltak és sok kellemes napot töltöttek el. Egon arca, akit pedig a nővére lánya, Ágika szeretett el tőle… Eszébe jutottak a kínos pillanatok az egyetemen, amikor próbálta elkerülni Egont. Egont, aki kutyahűséggel csüngött azon a fruskán… Ágika és Egon a fura nyakláncaikkal… Aztán a nyomozó kételkedő, értetlen arcát látta maga előtt… A nyomozóét, aki azokról kérdezgette, akik megkeserítették az életét… Ráadásul miattuk kirángatták a szállodából, ahová azért jött, hogy ne is kelljen Egonékra, meg az egész elfuserált életére gondolnia… Az egész életére, amiben mindig kívül maradt azokon a körökön, amikben belül szeretett volna lenni…

– És még nekem kellett lefordítanom Egon agymenéseit…– gondolta.

Aztán újra látta a kék villanást a kőkörök között… A kőkörök között, ahol bármi is történt, az nélküle történt… Megint kívül maradt egy körön…

– Elég… sóhajtotta és végre elaludt… Végleg.

Pár óra múlva a rendőrorvos agyvérzést diagnosztizált.