Apró félreértések, avagy Halál a vonaton, Skorpió hekker...

Külvilág / Művészet (1199 katt) Craz
  2011.10.29.

Apró félreértések, avagy Halál a vonaton, Skorpió hekker, A halál akkor jön, amikor gyakorolják, Még egy korty nevetve szőlőültetvények, Lányok, törzskönyv akkor és egyéb nyalánkságok


Ha már több helyütt is szóba került, elhatároztam, hogy én is kényeztetni fogom az egómat. De rögtön az elején elbizonytalanodtam, hogyan is kellene azt csinálni, mivel nincs benne túl nagy gyakorlatom. Szerencsére még kellő időben felfedeztem Kollárik Péter ötletet adó szavait: "Akik nem ismernek, azt hihetik, egy önimádó, nagyképű barom vagyok. Akik viszont ismernek, azok nem hiszik ezt. Ők tudják."

Ezen fellelkesülve eldöntöttem, hogy első lépésként kitörök a Kárpát-medencéből. No, nem fejjel a falnak, azaz párezer méteres hegyek szemet gyönyörködtető sziklaképződményeinek galoppozva. Hanem terv szerint. Meghódítom a világot.

És hogy mi szükséges ehhez? Csak le kell fordítani néhány jobban sikerült novellámat – persze rosszakaróim népes, ámbár szedett-vetett tábora a mai napig tagadja, hogy lenne olyan. Tehát le kell fordítani. Csupáncsak. Semmiség.

Következő lépésként eszembe jutott egy bizonyos százhatvan centi alatti személy e témakörben pár hónapja elhangzott ötlete, ott vannak a mindenki által elérhető netes fordító programok.

Kipróbáltam tehát a dolgot Petőfi Sándor A borozó című versével.

E bejegyzés tehát erről szól.

Gondolom nincs olyan, aki a verset nem ismeri, de már csak azért, mert ez az egyik kedvenc költeményem, álljon itt alant:



A borozó

Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.

És mit ámultok? Ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.

És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták.

Bor taníta húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor taníta elfeledni,
Csalfa lyányok, titeket.

Egykor majd borocska mellől
A halál ha űzni jő:
Még egy korty s nevetve dűlök
Jégöledbe, temető!

(Pápa, 1842. április.)



A fordítás szerint mindez így hangzik thai nyelven:



Tavern

Gondűző ไวน์เล็ก ๆ น้อย ๆ ในขณะที่
หนีฉันร่าเริง;
Gondűző ไวน์เพียงเล็กน้อยในการนอกจากนี้
ชะตาหัวเราะอันยิ่งใหญ่

และสิ่งที่ ámultok? ฉันพูดว่า
ที่พระเจ้าเท่านั้นที่ของไวน์,
คนที่ฉันรักที่
หัวอกของทุกสิ่ง

และความสนุกสนานของไวน์ในความร้อน
คุณ Füttyentek โลกที่รุนแรง!
ที่หัวใจของฉันทรมานมาก
แฮ็คราศีพิจิก

ครูไวน์ húrjaimra
เพลงหวาน ๆ ซึ้งโกง;
ครูไวน์ที่จะลืม
Girls, ต้นไม้ครอบครัวคุณ

เมื่อไวน์เพียงเล็กน้อยและด้านข้าง
ความตายมาเมื่อฝึก :
แม้จิบหัวเราะของไร่องุ่น
Jégöledbe, สุสาน!

(สมเด็จพระสันตะปาปาเมษายน 1842.)



Azok kedvéért, akik mindezidáig nem mélyültek el a thai nyelv rejtelmeiben a kellő mélységben, íme a fonetikus változat:



Wịn̒ bār̒

Gondűző wịn̒ lĕk «n̂xy «nı k̄hṇa thī̀
H̄nī c̄hạn r̀āreing;
Gondűző wịn̒ pheīyng lĕkn̂xy nı kār nxkcāk nī̂
Chatā h̄ạwreāa xạn yìng h̄ıỵ̀

Læa s̄ìng thī̀ ámultok? C̄hạn phūd ẁā
Thī̀ phracêā thèānận thī̀ k̄hxng wịn̒ ,
Khn thī̀ c̄hạn rạk thī̀
H̄ạwxk k̄hxng thuk s̄ìng

Læa khwām s̄nuks̄nān k̄hxng wịn̒ nı khwām r̂xn
Khuṇ Füttyentek lok thī̀ runræng!
Thī̀ h̄ạwcı k̄hxng c̄hạn thrmān māk
Ḥæ̆kh rāṣ̄ī phicik

Khrū wịn̒ húrjaimra
Phelng h̄wān «sụ̂ng kong;
Khrū wịn̒ thī̀ ca lụ̄m
Girls, t̂nmị̂ khrxbkhrạw khuṇ

Meụ̄̀x wịn̒ pheīyng lĕkn̂xy læa d̂ān k̄ĥāng
Khwām tāy mā meụ̄̀x f̄ụk:
Mæ̂ cib h̄ạwreāa k̄hxng rị̀ xngùn
Jégöledbe, s̄us̄ān!

(S̄mdĕc phra s̄ạntapāpā mes̄ʹāyn 1842.)



Mindig is sejtettem, hogy a thai a magyarral rokon nyelv lehet. Ennek már bizonyosságát is láttam, mivel a lefordított szövegben a gondűző, az ámultok, a füttyentek, a húrjaimra és a jégöledbe szavak kísértetiesen hasonlítottak a magyar alakjukra. Bár a tavern és a girls kifejezés kicsit bezavart, mivel angol rokonságra mindaddig nem gyanakodtam.

Az újabb meglepetés akkor ért, amikor – csak úgy véletlenül, avagy ellenőrzésképpen – visszafordítottam a thai szöveget magyarra. Íme:



Tavern.

Gondűző bor egy kicsit.
Én emelkedett a menekülésben;
Ezen kívül Gondűző egy kis bort.
Az ő nagy sors.

És mi ámultok? Azt mondtam.
Az egyetlen Isten bort,.
Az is szeretem.
A szíve minden.

És élvezete bor a forróságban.
Ön Füttyentek Olktierun แ rg!
A szívem megkínozták.
Hacking Scorpio.

Tanár Bor húrjaimra.
Édes dalt csalás;
Nem fogom elfelejteni a bort.
Lányok, a családfáját.

Amikor a bor egy kicsit, egyik oldalról a másikra.
Halál a vonaton.
Még egy korty bort neki.
Jégöledbe, a sír!

(Pápa áprilisban 1842-ben.).



Ez egy kicsit elkeserített, de nem adtam fel világmegváltó terveimet. Egy közelebbi és elterjedtebb nyelvvel próbálkoztam, az angollal:



The tavern

Gondűző little wine while
Escapes my merry;
Gondűző little wine in addition,
Destiny, a mighty laugh.

And what ámultok? I say,
That only the god of wine,
Whom I love, who
The bosom of everything.

And the fun of wine in the heat
Füttyentek you, harsh world!
Where my heart so much torment
Scorpio hacking.

Wine húrjaimra teacher
Cheat sweet song;
Wine teacher to forget
Girls, Family Tree, you.

Once a little wine and beside
Death comes when practiced:
Even a sip of laughing vineyards
Jégöledbe, cemetery!

(Pope, 1842nd April.)



No már most ez a gondűző szó vagy ennyire univerzális, vagy nagyobb a baj, mint gondoltam. Visszafordítottam tehát magyarra:



a borozó

Gondűző kevés bor mellett
Menekül meg vidám;
Gondűző kis bor mellett,
Destiny, hatalmas nevetés.

És mi ámultok? Azt mondom,
Hogy csak az isten bort,
Akit szeretek, aki
A kebelén mindent.

És a móka bor a forróságban
Füttyentek te, zord világ!
Hol a szívem annyira gyötrelem
Skorpió hacker.

Bor húrjaimra tanár
Cheat édes dal;
Bor tanár felejteni
Lányok, Family Tree, te.

Egyszer egy kis bort, és mellette
Halál jön, amikor gyakorolják:
Még egy korty nevetve szőlőültetvények
Jégöledbe, temető!

(Pápa, 1842. Április.)



A tanulság kedvéért álljon még itt egy-két oda-vissza fordítás:



Németről:


a kocsma

Gondűző kevés bor mellett
Menekül meg vidám;
Gondűző kevés bort is
Sors, egy hatalmas nevetés.

És mi ámultok? Azt mondom,
Hogy csak az isten bort,
Szeretem a
A mell mindent.

És a móka bor a forróságban
Füttyentek te, zord világ!
Hol van a szívem annyira gyötrelem
Skorpió hacker.

Bor húrjaimra tanár
Cheat édes dal;
A tanárok elfelejteni bor
Lányok, Family Tree, kérem.

Egyszer egy kis bort és a jövő
A halál akkor jön, amikor gyakorolják:
Még egy korty nevetve szőlőültetvények
Jégöledbe, temető!

(Pápa, 1842. Április.)



Franciáról:


a borozó

Gondűző kevés bor mellett
Megszökik My Merry;
Gondűző kevés bort is
Sors, egy erős nevetni.

És ámultok? Azt mondom,
Csak az isten bort,
Szeretem, hogy
A mell mindent.

És élvezetét bor a hő
Füttyentek van, kemény világ!
Hol a szívem annyira zavar
Hacking Scorpio.

Bor húrjaimra tanár
Cheat édes dal;
Professzor bor felejteni
Lányok, Family Tree, te.

Miután egy kis bort és a jövő
Halál jön, amikor ez történik:
Még egy korty szőlő nevetni
Jégöledbe, temető!

(Pápa, 1842. Április.)



Görögről:

a Tavern

Gondűző kis bort, és
Nos az én ünnep;
Gondűző kis bort, sőt,
Destiny, hangosan nevetni.

És mi ámultok, mondom,
Ez csak az isten bort,
Szeretem, aki
Az ölelés mindent.

És a móka bor a forróságban
Füttyentek te kegyetlen világ!
Ha a szívem oly sok szenvedést
Skorpió hacker.

Bor húrjaimra tanár
Cheat édes dal;
Mester bor felejteni
Lányok, Family Tree, tudod.

Csak egy kis bort és a jövő
Halál jön, ha van:
Még egy korty nevetve szőlőültetvények
Jégöledbe, temető!

(Pápa, 1842 április.)



Svédről:

a Tavern

Gondűző egy kis bort, míg
Megszökik a boldog;
Gondűző egy kis bort is;
Destiny, hatalmas nevetés.

És mi ámultok? Azt mondom,
Hogy csak az isten bort,
Szeretem, amely
Gondoskodik mindenről.

És a móka bor a forróságban
Füttyentek van, kemény világ!
Hol a szívem oly sok fájdalmat
Skorpió hacker.

Bor húrjaimra tanárok
Csalás édes dal;
Vin tanárok felejteni
Lányok, Family Tree, te.

Miután egy kis bort és a jövő
Halál jön, amikor gyakorolják:
Még egy korty nevetve szőlőültetvények
Jégöledbe, temető!

(Pápa, 1842 április.)



Csehről:

Borozó

Gondűző egy kis bort, míg a
Megszökik én vidám;
Gondűző kis extra bor
Sors, nagy nevetés.

És mi ámultok? azt mondom,
Hogy csak az isten bort,
Melyik tetszik, aki
Méhében mindent.

A szórakoztató bor a forróságban
Füttyentek te kegyetlen világ!
Hol a szívem annyira nyomor
Skorpió hacker.

Bor húrjaimra tanár
Cheat édes dal;
Bor tanár felejteni
Lányok, törzskönyv, akkor.

Miután egy kis bort és a jövő
Halál, ha gyakorolják:
Még egy korty nevetve szőlőültetvények
Jégöledbe, temető!

(Pope, a 1842. Április.)



No, megyek, keresek egy másik fordítóprogramot.



Addig is minden tiszteletem Kollárik Péteré. Aki nem tudná, ő fordította többek között Douglas Adamstől Az élet, a világmindenség meg minden, a Jobbára ártalmatlan, és A lélek hosszú, sötét teadélutánja című regényeket.

Előző oldal Craz
Vélemények a műről (eddig 1 db)