A halál rám mosolyog

Neoprimitív / Versek (176 katt) DadaistaB
  2024.08.01.

Térdig érő
Mocsokban
Puskámat fogva
Átfázva, vacogva
Bujkálok a
Hófödte határban.

Meg is vagyok
Sebesülve
A tárban sincs
Már elég lőszer
Visszagondolok
Hirtelen arra
Milyen nehéz volt
A kiképzésem ősszel.

Nem állhatok meg
Egyetlen pillanatra sem
Bosszús kutyák és
Fegyveres katonák
Zaját hallani
Száz méterre tőlem.

Bajtársaim
Rég elestek
Még múlt decemberben
Így a háborút
Sajnos nem én
Fejezem be.

Szenvedek
Meglőtt lábam miatt
Már csak kúszni
Van erőm
Nem torpanhatok meg
Csak ott fenn
A hegytetőn.

Alig bírom
Emelni karomat
Fagy miatt
Meg se tudom
Érinteni arcomat
Fegyverem eldobom
Jéggé lett a markolat.

Lövések hallatszanak
Testemet érik
S a földre roskadva
Látom mindenem vérzik.

Bármekkora
Kínokon is esem át
Az ösvényen
Haladok tovább
Ha felérek a hegytetőre
Vár rám a szabadság.

Ám még egy
Lövést kaptam
Ezt már
A nyakamba
Előre dőltem
Még pár percig küszködtem
Végül kileheltem lelkem.

2015.07.11. - Nemesnádudvar

Előző oldal DadaistaB