A ghastal-i harcos - IV. rész

Fantasy / Novellák (188 katt) Józsa Bence
  2024.06.05.

Aweron fejét vakargatta, mert szinte nem is látta elmenni az idős urat, egyszer csak már nem volt ott.

– A mindenit! Tényleg hatalmas varázsló ez a Remerat!

Órák óta gyalogolt a pusztaságban, amikor egy sűrű, fával, bokrokkal teli tisztáshoz ért.

– Áhhá, itt lesz az erdő, érzem a zsigereimben! – Jól gondolta, hiszen már csak pár lépésre volt Xevilontól. – Kezd esteledni, jobb lesz valamiféle búvóhelyet keresni.

Majd hátizsákjából elővette lámpását, hogy világítsa az utat. Egy elhagyatott házat vélt felfedezni. Közben baglyok huhogása, poszáták és egyéb fel nem ismerhető teremtmények vészjósló hangja törte meg a csöndet. Elővette kardját és egyetlen suhintással levágta a pókhálókat. Az ajtón nem volt kilincs, de nem nyílt. Egy jól irányzott rúgással betörte, és bement a viskóba. Az egész tiszta pókháló volt, ezért elsőként minden tárgyat, a falat és a plafont is megtisztította kardjával. Kopott asztalt látott maga előtt, rajta egy ládával, szekrényt és pár koszos edényt. Úgy látszott a viskó teljesen lakatlan. Hajtotta a kíváncsiság vajon mi lehet a ládában, ezért kardjával felfeszítette, de vesztére, mert rontás volt benne, mire felordított.

– A csudába is, ez egy régi ócska átok és most legyengült mindkét karom! – Majd néhány kardsuhintással apró darabokra vágta szét a ládát, hogy tovább ne árthasson.

– Itt éjszakázom! – Azzal elaludt.

Ám ezúttal nem aludt valami jól, késő éjjel arról álmodott, hogy Naul a lángcsóvájával szénné égette testét, és lelke a holtakhoz került le az Alvilágba. Kora reggel riadtan ébredt fel.

– De jó, hogy csak álom volt! – kurjantotta el magát, majd összeszedte holmiját és elhagyta az öreg házikót. – Az a fránya láda, el is felejtettem tegnap megvacsorázni! – Morgott magában. – Keresett egy ülőhelynek megfelelő fatörzset és ráült megreggelizni.

Alig pár falat ment le a torkán, amikor is egy fura alak jelent meg előtte, aki nem más volt, mint egy gnóm! – Azonnal add ide minden élelmedet! – Boraf felnevetett majd kardját előrántotta és első csapásra a karjába fúródott a pengéje.

– Ö... öhm… – dadogott a teremtmény. – Bo-bo-csána-to-todért esedezem, ne-nem tu-tudtam, hogy te e-ennyire erős ha-harcos vagy!
– Gondoltad majd megijedek egy olyan vézna, kis alaktól, mint Te? Hordd el magad, míg jókedvemben találsz!

A suta kis lény már indult volna, de akkor Aweron megszólalt:

– Lásd, kivel van dolgod, nem hagylak sebesülten, tessék, van itt kötszer, tekered rá a karodra és köss rá csomót.

A gnóm szót fogadott, majd miután bekötötte sebét, köddé vált. Boraf már tovább akart indulni, amikor észrevette, hogy két kis kőhöz hasonló tárgyat felejtett ott a buta kis teremtmény. Közelebbről szemügyre vette és megállapította, hogy ezek valóban azok. Méghozzá a tűzgyújtás varázskövei! A kovakővel ellentétben ezeket elég éppen csak egymáshoz illeszteni, máris lobogó tüzet lehet velük csiholni.

– Ez még hasznomra válhat – mondta magában kuncogva, és zsebre tette, majd tovább indult az erdő közepe felé.

Előző oldal Józsa Bence