Mágusmocsár
Sárga felhők úsztak az égen előre jelezve, hogy savas eső fog nemsokára esni, ezért a három vándor menedék után nézett egy közeli barlangban. Miután tüzet gyújtottak és megvacsoráztak, száraz fűből hálóhelyet készítettek maguknak, majd nyugovóra tértek. Nehéz és hosszú út áll még előttük, mire elérik a céljukat. Az útjuk célja bizonytalan volt, de annál nagyobb haszonnal kecsegtette őket ezért mindent megtettek, hogy eljussanak oda.
Hurrak a hegyi törpe már mélyen aludt és Tüll a kis félszerzet is álomba merült, de Front a harcos a barlang szájánál ülve a gondolataiba merült. Nehéz és viszontagságos volt eddigi életének hátralévő része, ezért szerette volna jövőjét megalapozni ezzel az úttal, amit két társa kíséretében tesz meg. Árva gyerekként írástudók vették magukhoz kiskorában, és a lehetőségükhöz mérten jól is tartották. Még a betűvetés alapjaira is megtanították, ám ennek kevés hasznát vette, mikor barbár horda támadt az írástudók falujára. Szinte mindenkit megöltek csak néhány fiatal fiút és lányt hurcoltak magukkal rabszolgának. Front is közöttük volt és az elkövetkezendő időkben a barbárok meg is tanították a harcművészet minden titkára.
Most éppen azon töprengett, hogy miképp is hozta össze a sorsa két jelenlegi társával. Miután elszökött törzsétől egy parázs vita miatt, otthagyva pár halottat és múltját, bevetette magát a közeli rengetegbe és évekig vadászatból élt. Egy idő után azonban megunta ezt az életformát és felcsapott fémvadásznak. Sokkal jövedelmezőbb és izgalmasabb módja volt ez a létfenntartásnak. Alsó- felföd, ahol élt, hatalmas kiterjedése dacára nagyon ritka volt fémekben, és a végtelen óceán túloldaláról csak néha tudott egy-egy kalmár valamennyi ércet áthozni. Egy ősi nép, amely már eltűnt az idő süllyesztőjében, azonban rengeteg fémet használt fénykorában. Ezeket az ősi lakóhelyeket fosztogatták a fémvadászok hatalmas haszonnal.
Egy napfényes délután Front betért egy kis fogadóba, ahol két leendő társa is épp tivornyázott. Kénvirágszörpöt kortyolgattak kipirult arccal egy asztalnál, mikor a harcos a fogadóba lépett. Ételt rendelt majd letelepedett a törpe és a félszerzet mellé, akik nyájasan fogadták a jövevényt és szóba is elegyedtek vele. Hamar összebarátkoztak, lévén mindhárman ugyanazt a szakmát űzték.
Egy óra sem telt el, mikor egy aszott kis tündér lépett az asztalukhoz és egy térképet kínált eladásra, mely az ősi népek egy fémből készült totemoszlopának a helyét jelzi. Hurrak a törpe a fogadó mögött meg is kötötte az üzletet egy-két pofont fizetve a tündérnek a térképért. Még így is elég jó árat kapott érte, ismerve Hurrak mentalitását. Így született meg hármuk szövetsége a kincs felkutatása érdekében.
Most a savas eső elmúltával pirkadatkor folytatták is útjukat a térkép jelezte pont felé. Még egy napi gyaloglás állt előttük a mágusmocsáron keresztül. Tüll nagyot köpött a levegőbe, és elkezdte a mágusokat szidni. Mélyen utálta azt a népséget, és csaló kutyáknak nevezte őket, nem is minden ok nélkül. A félszerzet valaha a mágusok rabszolgája volt, akik azt állították magukról, hogy fémeket tudnak előállítani a négy elem segítségével. Tüll szerint a négy elemből kettő volt az, amit használtak, A hazugság és a csalás. Tulajdonképpen kisebb csapataik az ősök elhagyott fémeit kutatták fel, majd a kohóikban ezeket hasznosították újra. Az e módon készített szerszámokat a parasztoknak adták el egy-két évnyi rabszolgamunkáért cserébe.
Fegyvereket csak a hegyi törpék kovácsoltak, mivel ők azért valamennyi ércet a bányáikból ki tudtak bányászni. Amivel fizetni kellett érte az az idő volt. Egy kardért cserébe például egy évet kellett a bányáikban dolgozni. Ezért is tartotta mindenki nagy becsben a fegyverét, szerszámát már amennyiben volt neki.
A mágusmocsár roppant kellemetlen vidék volt, ugyanis a fúrólegyek majdnem lehetetlenné tették az átjutást rajta. Ezek a férgek a fákról szálltak csapatostul a jövevényekre, és a bőrük alá rakták le petéiket, ami hatalmas fájdalmat okozott a paciensnek.
Hurrak és Front bekenték magukat a mocsári patkány véréből készült kenőccsel, mert ezt ki nem állhatták a férgek. Tüll a félszerzet ezen csak mosolygott. Az ő vére olyan radioaktív volt, hogy a fúrólegyek azonnal elpusztultak, ha megcsípték. Térdig gázolva a bűzös vízben folytatták útjukat. Fegyvereiket a kezükben tartották, hiszen sok fenyegető lény lakott a mocsárban, de most nem találkoztak egyel sem.
Már alkonyodott, mikor elérték a sziklát, aminek a túloldalán a térkép szerint az ősök toteme lehetett. Izgatottan kerülték meg a képződményt, és azonnal a földbe is gyökerezett a lábuk. Hatalmas fémépítmény csillogott a lemenő nap fényében a szikla mellett. Front kevés írástudományát hasznosítva kibetűzte, és áhítattal, hangosan mondta:
– USS Challenger
