Kalendárium - Március: Utolsó szikra
1911. március 25.
Boston
Rachel fáradtan ült a varrógép előtt. Maya felé fordult egy széles és nagyon hamis mosollyal.
– Csak nem álmos vagy?
– Kiki nem jött be, Mr. Harris rám sózta a munkáját.
– Oszt’ mér’ nincs bent a hercegnő? – kérdezte Maya nevetve.
– Nem hallottad? Villám csapott a kérőjébe.
Többen megálltak pakolás közben. Az emeleten csak nők voltak és pár fiatal segédfiú. A fiatal asszonyok és lányok érdeklődve gyűltek Rachel köré.
– Vissza kéne menni dolgozni – szólalt meg az egyik fiú bátortalan hangon.
– Drágám, már nem dolgozunk tizenegy órát – szólt rá Maya.
A fiú legyőzötten visszasétált pakolni a ruhákat. Maya igazat mondott. A dolgozók nehezen kiharcolták maguknak a rendes fizetést és a nem emberölő munkaórákat, amiért évek óta könyörögtek. Kemény csatának bizonyult. A vezetőség fenyegetései, támadásai mellett még bűnözőket és huligánokat is felbéreltek, hogy zaklassák a lányokat, amikor mennek haza. Rachel és Maya nem egy férfit pofozott fel az elmúlt évben, de még több sértést és bántalmazást tűrtek el.
De most végre szabadok lettek. Maya a kabátját kereste, hallgatva Rachel történetét Kikiről, amikor elgondolkodott.
– Fura – mondta ki hangosan és Rachel ránézett érdeklődve. – Nagyon meleg van ma, pedig kint sötét van.
Rachel felállva az ablak felé sétált. A sötét fellegeket nézte, de valami furcsának tűnt. Fényeknek érezte a táncoló felhőket. Pár lépés után elhátrált rémülten.
– Tűz! – sikoltotta rettegve Rachel.
Az emeleten minden lány egyként rohant a lépcsőház felé. A zöld ajtót kinyitva Rachelt hárman lökték előre, de ott is lángok fogadták őket. Kilenc emeleten lefelé a tűz nyelve nyaldosta a korlátokat. A füst és hő úgy ütötte meg őket, mintha a kazánba akartak volna feküdni.
Rachel kihátrált, ahogy a többi lány is. Látta, hogy a többiek a tűzlépcső felé vették az irányt, de mire átvágta magát a tolakodó kollégáin csak azt nézte végig, ahogy Maya és ki tudja még hány barátnője sikoltva zuhan le. A tűzlépcső az emberi tömeg alatt azonnal eltört és leszakadt.
Rachelt fojtogatta a füst. A parázs táncolva jutott be az emeletre és pillanatok alatt kapott lángra, ahogy belemart a ruhaanyagokba, a papírhalmokba és a varrógépekből kifolyt olajba. Nem maradt ideje felfogni a világot, ami sárga és vörös színekbe borult.
Pánik és sikolyok mindenhol, ahogy a hátsó lépcsőház ajtaját próbálták a lányok kirángatni. Az ajtót lakatra zárták, hogy a lányok ne lopjanak ruhát és a vezetőség tudja őket ellenőrizni kifelé. Rachel könnyek között fuldokolva dőlt a forró falnak. Nézte a rohanó és imádkozó barátait.
Lehunyta a szemét és összehúzta magát amennyire csak tudta, így is belerúgtak a körülötte rohanók.
Ekkor a lift csillingelve megszólalt. A fémrácsot elhúzta a felvonó-kezelő és finoman kinyújtva a kezét besegítette Rachelt majd még egy féltucat lányt. Visszahúzta a többi előtt a rácsot, akik, kapartak és rázták, megrúgták a fémet. A fiú erősködött, hogy visszatér, hogy mindjárt jön még egy körre, de ha több embert visz le, csak leszakadnának és akkor mind meghalnak.
Rachel nem tudta, hogy mennyit értenek meg a lányok, mert még mindig üvöltöttek és könyörögtek nekik, ahogy mentek lefelé. Itt a füst kevésbé fojtogatott, de látta, ahogy minden emeletet a tűz emésztett fel.
Rachel és a többi lány ölelték egymást. Az egyiküknek maradt némi ereje és kérdezgette a füstös arcú liftkezelő fiút, hogy mi történt, hogy hányan élték túl, de látszott rajta, hogy nem tudott válaszolni.
Rachel látta, hogy a fiú kezei remegnek, de mikor körbenézett észrevette, hogy mindenkié. Mikor az ajtó kinyílt a földszinten, segítettek a túlélő dolgozók kijönni, mert Rachel lábai nem mozogtak. Úgy kellett az egyiküknek kivonszolni az épületből, mert a lány csak Mayára tudott gondolni, aki rettegve néz rá, mintha segítséget kért volna, mielőtt eltűnt a füstben. A mellette ülő újonc lányra, akinek a karja véres lett attól, hogy átnyomta a lift rácsain.
Kint leültették, az utca őrülten nyüzsgött, bámészkodók és emberek, akik segíteni akartak. Páran próbálták megszólítani őt, de ő csak bámulta a ruhagyár épületét, ami fáklyaként lángolt. A tűzoltólétrák nem érték el a kilencediket, ahol a barátai ragadtak.
Percről percre kiláthatatlanabbá váltak a dolgok. Majd az egyik ablakot kitörték és egy lány kiugrott. Őt követte egy másik és még egy. Egy fiú óvatosan támogatta ki őket az ablakon, majd az utolsót is a párkányra segítette, csókot váltottak és ugrottak.
Rachel nem tudta felfogni, soha nem fogta fel, amit látott, de nem is felejtette el, egy pillanatát sem.
Ezen a napon 146 ember halt meg, főleg fiatal lányok, a legfiatalabb 14 éves volt.
Ez volt az utolsó szikra, Boston felháborodása után háromszázezer ember kísérte az elhunytakat utolsó útjukra.
A kampány a biztonságos munkahelyért örökre megváltoztatta a munkahelyek tűzvédelmi szabályait világszerte.
Ezek a lányok kiharcolták a jobb fizetést, a jobb munkaidőt és az életüket adták, hogy nekünk ne kelljen.
